Azonnali egyeztetést kezdeményeztek az orvosegyetemek
Azonnali egyeztetést kezdeményezett az egészségügyi miniszterrel a négy hazai orvosegyetem, a budapesti, a debreceni, a pécsi és a szegedi - áll közleményükben. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-04-04 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:10.688480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy látják ugyanis, hogy az egészségügyben kialakult helyzet a betegellátás csúcsán álló egyetemi klinikák működését alapjaiban veszélyezteti, a forráskivonás súlyos hatása a hazai betegellátás eddig megszokott magas szintjének további fenntartását lehetetlenné teszi.
Felhívják a figyelmet arra, hogy 2006-hoz képest 2007-ben az egyetemi klinikai rendszerekből közel tízmilliárd forintot von ki az Egészségügyi Minisztérium. Ha a Molnár Lajosnál kezdeményezett tárgyalások nem hoznak megnyugtató és gyors eredményt, úgy az egyetemek a miniszterelnökhöz fordulnak.
Az egyetemek aláírták ugyan az egészségbiztosítóval az új szerződésüket, de ezt kizárólag a szaktárca által kikényszerített időkorlát miatt a betegellátás folyamatossága és biztonságossága érdekében tették meg. A szakmai meggyőződés, az orvosi hivatástudat és az intézményekért történő felelősségvállalás a szerződésben foglaltaknak ellentmond - szögezik le.
Magyar Nemzet
fidesz.hu