Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Aeroflot az idén megvenné az Alitaliát

A legnagyobb orosz légi közlekedési vállalat az Aeroflot beadta pályázatát reménytelenül veszteséges olasz versenytársa, az Alitalia 39 százalékos részvénycsomagjának felvásárlására - jelentette be az orosz cég vezérigazgató-helyettese. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-04-04 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:15.860435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pályázatra az Aeroflot az Unicredittel közösen alakít konzorciumot, ebben az orosz cég részesedése 95 százalékos lesz. Az Alitaliára kezdetben 11 cégcsoport jelentette be érdeklődését, de az olasz pénzügyminisztérium szerint mára csak hárman maradtak. A másik két cégcsoportot az olasz Mediobanka pénzintézet, valamint az amerikai Texas Pacific részvényalap és az Alitalia legnagyobb hazai versenytársához, az Air One-hoz közel álló AP Holdings alkotja.

Az Alitaliának 179 repülőből álló gépparkja van, nagyrészt Boeingek és Airbusok áll. Az olasz légi közlekedési vállalat ezernégyszáz európai járatot üzemeltet.

A szakemberek szerint váratlan fejlemény ugyan az orosz légitársaság részvétele a tenderen, de az Aeroflot igen jó eséllyel indul a pályázaton. Az olasz kormány ugyanis nyíltan keresi a Kreml kegyeit, hogy megnyithassa az ígéretes orosz piacot vállalatai előtt. Ráadásul az Aeroflot feljövő ágban lévő szakmai befektető. Az orosz légi közlekedési vállalat tavalyi nyeresége 2005-höz viszonyítva 32 százalékkal emelkedett, és megközelítette a 320 millió dollárt. A külföldre irányuló orosz utak felét ők bonyolítják le, és tavaly 7,2 millió utast szállítottak. A társaság piaci értéke meghaladja a 3,2 milliárd dollárt.

A piaci híresztelések szerint az Aeroflothoz a későbbiekben csatlakozhat az Air France is, ennek van egy kis részesedése az olasz cégben, és korábban már többször jelezte érdeklődését. Az Alitaliára a pályázatokat április 16-ig lehet benyújtani, az olasz kormány várhatóan júniusban dönt az ügyben.

Szalontay Mihály, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek