Fegyveresek lelőttek tizenegy iraki munkást
Fegyveresek lelőtték egy villanytelep tizenegy munkába tartó alkalmazottját szerdán az észak-iraki Kirkuk közelében, miután rátámadtak járművükre - közölte a rendőrség. MTI hír.
Dátum: 2007-04-04 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:17.175735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gépkocsin érkező fegyveresek a rendőrség feltételezése szerint megállították a munkásokat szállító járművet, majd tüzet nyitottak a bent ülőkre. Hét ember azonnal életét vesztette, négy másik később, a kórházban halt bele halálos sérüléseibe. A rajtaütést a Kirkuktól mintegy 70 kilométerre délnyugatra fekvő Havídzsa közelében hajtották végre.
Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés a mostani támadás és a térségben szombaton elkövetett rajtaütés között, amelyben egy iraki katonai támaszpont nyolc polgári alkalmazottját lőtték agyon. A hét végi incidens halottai közül négyen testvérek voltak.
MTI - fidesz.hu