Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megállapodott a fotóipar két óriásvállalata

A Konica Corp. és a Minolta Co., a fotóipar két japán óriásvállalata fúziós megállapodást kötött. Közleményben jelentették be, hogy Konica Minolta Holding Inc. néven holdingtársaságot hoznak létre augusztusban részvénycsere révén úgy, hogy a Konica részvényei élnek majd tovább.


Dátum: 2003-01-07 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:49.718496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Konica, a világ harmadik legnagyobb fotófilm-gyártó cége és a Minolta, az egylencsés fényképezőgépek piacvezetője a jövőben az ígéretesnek tartott és mindkét vállalat esetében egyre nagyobb súlyt képviselő irodagépek fejlesztésére koncentrál. A részvénycsere arányát a felek január 16-án határozzák meg.

Együttes árbevételük meghaladhatja majd az évi 8,4 milliárd dollárt, ami még mindig csak egyharmada a Canon Inc, Japán legnagyobb irodai berendezéseket gyártó vállalata, és kétharmada a Ricoh Co., a második legnagyobb gyártó árbevételének. A együttes létszámot az elképzelések szerint 2005-re 4 ezerrel csökkentik a mostani 38 500-ról.

Az elvi megállapodást csak a tőzsde zárása után jelentették be, a keddi üzletmenet során a piac tehát csak a cégek szóvivőjének közlését értékelhette arról, hogy a "fúziós tárgyalások folytatódnak". A Minolta részvények a nap folyamán 9 százalékkal nőttek, de záráskor a nyereség mindössze 1,5 százalékos volt. A Konicáé záráskor 0,8 százalékkal alacsonyabban állt az előző napi záráshoz képest. Ez a lanyha fogadtatás tükrözi elemzőknek a Minolta veszteségei és amiatti kétségeit, hogy a Minolta gondjai megterhelhetik a Konicát, továbbá, hogy a fúzió esetleg nem jár komoly szinergia-hatásokkal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek