Káosz: az orvosok parancsra ügyelnek, a kismamák tízezreket fizethetnek
Teljes a káosz az egészségügyi intézményekben. A budapesti kórházak megszüntetett gyerekosztályain parancsra ügyelnek az orvosok, akik azt sem tudják, kapnak-e mindezért fizetést. Tanácstalanok a kismamák is, hiszen akár tízezrekbe is kerülhet számukra a szülés a tisztázatlan jogszabályi hierarchia miatt. Mindeközben a Zala Megyei Kórházban 111 munkahelyet szüntetnek meg.
Dátum: 2007-04-04 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:21.500477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Parancsra ügyelnek a megszüntetett budapesti gyermekosztályokon
A regionális tisztifőorvos múlt pénteken rendelte el a hosszabbítást az ellátás biztonsága érdekében a Budai Gyermekkórházban, a Baleseti Intézet gyermeksebészetén és a Svábhegyi Gyermekkórházban. Azt viszont még a Közép-Magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács szocialista elnöke se tudja, hogy ki fizeti majd az ügyeletet, hiszen a papíron már nem létező osztályokra a kórházaknak nincs finanszírozási szerződésük. A minisztérium sajtóosztályán a STOP internetes újságnak annyit mondtak: az egy hónapos türelmi időben, azaz áprilisban még száz százalékban finanszírozza az ügyeletet az egészségbiztosító ezeken a gyermekosztályokon.
Jelentős többletköltséget okoz a potyautasok kiszűrése
Egyes kórházaknak és rendelőintézeteknek egy, de akár több számítógépet is kell vásárolniuk ahhoz, hogy ellenőrizni tudják a tb-kártyákkal a járulékfizetést. Rendszeres havi pluszkiadást jelent majd az internetes kapcsolat, hiszen a kórházak, rendelők, háziorvosok a világháló segítségével érik el az egészségbiztosító adatbázisát. Az OEP szeptembertől tíz százalékot von le büntetésként attól, aki elmulasztja a járulékfizetés ellenőrzését.
Tízezrekbe kerülhet a kismamáknak a jogszabályi hierarchia
Továbbra se tudni, hogy ki kell-e fizetniük a költségek harmadát azoknak a nőknek, akik saját orvosuknál szülnek. Egy kormányrendelet szerint a várandós nőket ingyen látják el, ha a terhesség első három hónapjában választottak orvost.
A minisztérium viszont magasabb rendű jogszabályra, a tavaly decemberben elfogadott törvényre hivatkozik. Eszerint 2007-től a kismamáktól beszedik a részleges térítési díjat, ha választott orvosukat a szülés napján otthonról kell behívni. A szaktárca ugyan az első félévet átmeneti időszaknak tekinti, de a hivatalos álláspont szerint csak azoknak a nőknek nem kell fizetniük, akik a törvény hatályba lépése, azaz 2007 januárja előtt elkezdték a terhesgondozást.
Továbbra is fogadja a betegeket a Schöpf-Merei
Mégis fogad betegeket az egészségügyi tárca által bezárásra ítélt budapesti Schöpf-Merei kórház. Egyes ellátásokért azonban vasárnaptól fizetni kell. A Népszabadság úgy tudja: a szakrendeléseken továbbra is ingyenes az ellátás, a szülésekért viszont egységesen 135 ezer forintot számláznak, függetlenül attól, hogy császármetszéssel, vagy hagyományos módon jön világra a kisbaba. Az összeget részletekben is ki lehet fizetni. Az intézmény főigazgatója szerint a kórház év végéig zavartalanul működhet, addig viszont befektetőt kell találniuk. A főváros ebben a hónapban ír ki pályázatot a kórház teljes ingó- és ingatlanvagyonának eladására vagy bérbeadására. A tenderen indul a kórház orvosaiból és egészségügyi dolgozóiból álló kft. is
Hatvan dolgozót bocsátanak el a Zala Megyei Kórházból
111 munkahely szűnik meg már a hónap közepétől a Zala Megyei Kórházban. Az intézmény ugyanis csak így tudja megőrizni fizetőképességét. Az elbocsátás 60 dolgozót érint, orvosokat és más szakdolgozókat. A kórház vezetése 51 eddig betöltetlen állást is megszüntet. Az intézmény elsősorban nyugdíjas munkatársaitól válik meg, az érintett dolgozók már megkapták az értesítést állásuk megszűnéséről.
hirtv.hu - fidesz.hu