Budafok-Nagytétény az idegenforgalomra alapozná a jövőjét
Az idegenforgalmi célú fejlesztésekben látja egyebek mellett Budafok-Nagytétény jövőjét a kerületi polgármester; Szabolcs Attila akkor beszélt erről, amikor Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője szerdán látogatást tett a XXII. kerületben.
Dátum: 2007-04-04 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:23.144001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két fővárosi vezető azokról a kerületi közlekedési, fejlesztési lehetőségekről egyeztetett egymással, melyek részben fővárosi hatáskörbe tartoznak. Tarlós István a támogatandó programok között említette a 47-es villamos végállomásának kijjebb vitelét, a Háros utca és a
Rózsavölgyben élők közlekedésének javítását, a vasúti vágányokkal kettévágott térség keresztirányú tömegközlekedésének fejlesztését, valamint a dunai kishajó-közlekedés helyreállítását. Ez akár a tömegközlekedési nehézségeken is enyhítene, amellett, hogy kiváló turistalátványosság is lehetne - fűzte hozzá.
Szabolcs Attila arról beszélt, hogy a városközponti rész átépítésével, sétáló utca kialakításával idegenforgalmilag még vonzóbbá tehetnék a kerületet. Budafok-Nagytéténynek minden adottsága megvan ahhoz, hogy különleges fekvésével, kastélymúzeumával, vagy a világon egyedülálló borospincerendszerével kiemelt idegenforgalmi célpont lehessen. Együtt kell dolgozni a fővárossal, és az ellenzéki frakciónak is tisztában kell lennie a kerület problémáival - utalt Tarlós István látogatására. Megjegyezte: korábbi, 1998 és 2002 közötti polgármesteri ciklusában hasonló megbeszélésre a főváros vezetőivel nem került sor.
MTI - fidesz.hu