Magyar bor sikere a Vinitalyn
A rose borok kategóriájában a Bárdos és Fia Pincészet 2006-os Mátrai Pinot Noir, Kékfrankos Rose-ja aranyérmet nyert az év egyik legnagyobb borászati seregszemléjén, a Vinitalyn, az olaszországi Veronában - tájékoztatta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az MTI-t.
Dátum: 2007-04-05 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:35.901278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az árumustrán közel 4.000 kiállító vett részt, és mintegy 80 ezer négyzetméteren mutatta be termékeit. A kiállítást megelőzően zajlott le a világ egyik legszínvonalasabb borversenye a Concorso Enologico Internazionale Vinitaly 2007. március 21-25. között.
A megmérettetésre 31 országból 3.700 borminta érkezett 22 kategóriában. Magyarországról 22 bort neveztek. A nemzetközi verseny minőségét és szigorát jelzi: minden kategóriában csak egy-egy érmet osztottak ki a győzteseknek és helyezetteknek is. Így a 3.700 borra összesen 88 érmet osztottak ki.
A magyar bor aranyéremmel való díjazása ezért is figyelemre méltó eredmény - mondta az MTI-nek Horváth Csaba, a HNT főtitkára. Ezen a versenyen ugyanis az utóbbi években ritkán díjazták éremmel a magyar borokat. Rámutatott ugyanakkor arra a tényre is, hogy a magyar borok a borversenyeken minőségüket tekintve elismertebbek, mint a piacon. A versenyeken tapasztalható sikerek elismertetéséhez ugyanis igen jelentős marketing támogatásra volna szükség.
MTI - fidesz.hu