Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Szent Korona hazahozatalának ünnepe

Ünnepi szentmisét tartottak a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban, annak tiszteletére, hogy 25 éve kapta vissza Magyarország a Szent Koronát az Egyesült Államoktól. A misét celebráló Paskai Lászlónak, esztergomi érsekként ez volt az utolsó nyilvános nagymiséje.


Dátum: 2003-01-07 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:51.245109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepélyes szentmisén Mádl Ferenc köztársasági elnök mellett több közéleti személyiség is részt vett. Paskai László arra kérte a megjelenteket, hogy ezen az estén abban a templomban, ahol három királyi koronázás történt mindenki kérje Isten áldását a magyar népért, és az ország vezetőiért. A bíboros hangsúlyozta, hogy a korona nem a királyság államformájának jelképe, hanem egy állameszményt testesít meg, amely a magyarság múltját idézi, a jelenben az ország szolgálatára indít, és reményt ad a jövő építésére.

"Sokan vannak körülöttünk, akik úgy vélik, hogy Isten nélkül, Jézus Krisztus nélkül lehet, sőt kell állami életünket irányítani" - fogalmazott a misét celebráló érsek. Paskai László szerint a Szent Korona Szent István királyra emlékeztetve hirdeti, hogy államiságunk igazi szilárd alapját Jézus Krisztus tanításában találjuk meg.

A Koronázó Főtemplom közössége megemlékezett az önazonosságunkat megtestesítő ereklye utolsó hazatéréséről, amely az aktuális hatalmat mindig viszonylagossá téve - Ferenc József fején vagy Szálasi birtokában éppúgy, mint 1978. január 6-án Apró Antal és Lázár György kezében - nemzetünk egységének és életerejének szimbóluma. A templom ének- és zenekara Liszt Ferenc Koronázási miséjét adta elő.

www.mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek