Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szentmisék, istentiszteletek és szertartások a nagyhéten

Húsvét közeledtével ünnepi szentmiséket, illetve istentiszteleteket tartanak a napokban a magyarországi keresztény egyházak. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ünnepi szentmise keretében olajszentelést végez nagycsütörtökön 10 órakor a Szent István-bazilikában. A szertartás alkalmával újítja meg a főegyházmegye papsága papi ígéreteit. MTI hír.


Dátum: 2007-04-05 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:37.616197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíboros vezeti a nagycsütörtöki és nagypénteki szertartást az esztergomi bazilikában, mindkét napon 18 órakor. Nagyszombaton, 18 órakor a budapesti Szent István-bazilikában celebrálja a főpásztor a szentmisét. Ugyanekkor az esztergomi bazilikában Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek mutatja be a szentmisét, és vezeti a feltámadási körmenetet.

Vasárnap Erdő Péter 10.30 órakor az esztergomi bazilikában celebrál szentmisét, Paskai László 10 órakor Budapesten, a terézvárosi templomban mutat be szentmisét.

Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke pénteken és vasárnap 10 órakor tart istentiszteletet Debrecenben, a Nagytemplomban.

Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pénteken 10 órakor, szombaton 18 órakor tart istentiszteletet Győrben az evangélikus Öregtemplomban. Vasárnap 10 órakor a nádorvárosi evangélikus templomban tart istentiszteletet.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, ez az "ünnepek ünnepe" (sollemnitas sollemnitatum). Az idén a húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 8-9-én ünnepli a nyugati keresztény egyház.

A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, amelyet a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon (vagyis március 22. és április 25. között) tartanak, a szent három nap - nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat - után.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek