A temesvári forradalmárok gyilkosai börtönbe jutnak
A romániai legfelsőbb semmítőszék tizenöt-tizenöt év börtönbüntetésre ítélte a temesvári forradalom idején történt vérengzések miatt Victor Stanculescu és Mihai Chitac tartalékos tábornokokat. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-04-05 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:40.990308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vádhatóság különleges kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találta vétkesnek őket, és további hét, illetve öt és fél évet szabott ki rájuk az említett bűncselekmény végrehajtására tett kísérlet miatt is. A törvények értelmében azonban csupán a magasabb büntetést kell letölteniük. Mindkettejüket megfosztották katonai rangjuktól és eltiltották egyes polgári jogok gyakorlásától, emellett anyagi és erkölcsi kártérítéssel tartoznak az áldozatok hozzátartozóinak.
Az ítéletet tapssal fogadta a teremben tartózkodó néhány volt forradalmár, a vádlottak azonban az ítélethirdetés pillanatában nem voltak jelen. A per folyamán mindkét vádlott következetesen tagadta bűnrészességét, arra hivatkozva, hogy nem ők adták ki a tűzparancsot. A kihallgatott több tucat tanú, köztük Ceausescu utolsó belügyminiszterének, Tudor Postelnicunak a vallomásából azonban egyértelművé vált bűnösségük, ezt a per során egy CD-lemezre átmásolt felvétellel is alátámasztottak.
Temesváron 1989 december 17. és 20. között 72 ember vesztette életét, a sebesültek száma 253 volt, egy asszonyt harckocsi taposott el a Decebal hídon, a megtorló hatóságok 43 forradalmárt vertek agyba-főbe. Victor Stanculescu és Mihai Chitac 1989 után a kormányban a honvédelmi, illetve a belügyminiszteri tisztséget töltötte be. A két tábornokot 1999-ben ugyancsak tizenöt-tizenöt évre ítélték el, öt esztendővel később azonban Joita Tanase főügyész az ítélet megsemmisítéséért fellebbezett, ezt az akkori igazságszolgáltatás jóváhagyta, arra hivatkozva, hogy a bírák nem tartották tiszteletben a vádlottak jogát a védekezéshez, és az ügy újratárgyalásáról döntöttek. A felperesek kevesellték az anyagi kártérítés összegét. Ügyvédjük fellebbezni fog, - miként a vádlottak is.
Bogdán Tibor, Magyar Hírlap
fidesz.hu