Vizsgálat indult a Sarkozy-t merénylettel fenyegető üzenetek ügyében
Eljárást indított a párizsi ügyészség terrorizmusellenes osztálya a közelgő francia elnökválasztás jobboldali jelöltje, Nicolas Sarkozy elleni merénylettel fenyegető névtelen üzenetek kivizsgálására - vált ismertté csütörtökön hivatalos forrásokból.
Dátum: 2007-04-05 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:42.736793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A párizsi ügyészségi hivatal az alapján indította meg a vizsgálatot, hogy hétfőn a France 5 televízió egyik ügyfélszolgálati munkatársa, kedden pedig a szocialista párt egy képviselője a jobboldali elnökjelölt elleni fenyegetést tartalmazó, névtelen elektronikus levelet kapott. Az üzenetek a következő szavakat tartalmazták: "merénylet Sarkozy 2007. április 5."
A volt belügyminiszter április 5-én, csütörtök este Lyonban kampányrendezvényen vesz részt. A rendőrség a fenyegetések miatt megerősítette a rendezvény biztosítására hozott biztonsági intézkedéseket.
A legutóbbi felmérések eredményei szerint a kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) színeiben induló Sarkozy a legnépszerűbb az április 22-i francia elnökválasztáson induló jelöltek között.
MTI - fidesz.hu