Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egészségpolitikai kerekasztal létrehozását kezdeményezi a SZEF

Egészségpolitikai kerekasztal létrehozását kezdeményezi a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) - derül ki abból a nyilatkozatból, amit csütörtökön juttattak el.


Dátum: 2007-04-05 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:43.035086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fórum értetlenségét fejezi ki amiatt, hogy a versenyképesség, a nyugdíjrendszer és az oktatás stratégiájáról meghirdetett kerekasztal-tárgyalások sorából kimaradt az egészségpolitika, ezért kezdeményezik, hogy az egészségpolitika is kapjon önálló fórumot a kerekasztalok sorában - olvasható a nyilatkozatban.

A SZEF felhívja a kormányt és az egészségügy irányítóit, hogy haladéktalanul vegyék komolyan az eddig bejelentett változtatásokkal kapcsolatos kritikai észrevételeket, ismerjék el a hibás lépéseket, tegyenek korrekciós intézkedéseket, és a döntési folyamatba vonják be a szakmai és az érdekképviseleti szervezeteket - áll a dokumentumban.

A nyilatkozatban a SZEF határozottan kiáll a szolidaritás elvét és gyakorlatát érvényesítő, modern feltételrendszerrel és struktúrával rendelkező, valódi biztosítóként működő, a befizetés és a felhasználás tekintetében szigorú társadalmi ellenőrzés alatt álló egységes társadalombiztosítás fenntartása mellett.

A magánbiztosítóknak a SZEF álláspontja szerint a kiegészítő, az általános biztosítási körben nem finanszírozható szolgáltatásokban lehet fontos szerepük.

Arra is felhívja az egészségügyi, valamint a munkaügyi kormányzat és az intézményfenntartó önkormányzatok figyelmét a SZEF, hogy az érintett szakszervezetekkel együttműködve, és velük egyetértésben haladéktalanul dolgozzanak ki tervet az intézkedések nyomán felszabaduló munkaerő mihamarabbi elhelyezkedésének segítésére.

A Szabó Endre, a SZEF elnöke és az ügyvivő testület által jegyzett nyilatkozatot megküldték a kormányfőnek és az egészségügyi, valamint a munkaügyi tárca vezetőjének is - közölték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek