Észtországban a piacbarát politika folytatását ígérik
A piacbarát politika folytatását ígéri az új észt kormány, amely csütörtökön tette le a hivatali esküt.
Dátum: 2007-04-05 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:43.613480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hárompárti jobbközép koalíció az egykulcsos adó 22 százalékosról 18 százalékosra csökkentését tervezi és szigorú költségvetési politika megvalósítását. Programjukban elsődleges célkitűzésként szerepel az euró bevezetése.
A függetlenség 1991-es elnyerése óta csökkenő születésszám újbóli emelkedését nagyobb összegű és hosszabb ideig folyósított családi pótlékkal szeretné elérni a kabinet. Szándékában áll támogatni olyan konkrét és gyakorlati jellegű kezdeményezéseket, amelyek az Oroszországgal való viszony javítását szolgálják.
A választásokon győztes jobbközép Reform Pártból, a konzervatív Pro Patria-Res Publica (IRL) tömbből és a Szociáldemokrata Pártból álló koalíció kormányát az előző miniszterelnök, Andrus Ansip vezeti. A külügyminiszter Uramas Paet marad.
A koalíció 60 mandátummal rendelkezik a 101 fős törvényhozásban, amelyben szerdán adta áldását az új kormányra.
MTI - fidesz.hu