Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meggyilkolták a Fidesz képviselőjét

Kiszivárgott hírek szerint brutális gyilkosság áldozata lett Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő szombaton, Debrecenben. A városházán döbbenten fogadták a hírt, nyilatkozni azonban senki sem szeretne a rendőrségi vizsgálat végéig. A város önkormányzata saját halottjának tekinti. MNO összefoglaló.


Dátum: 2007-04-10 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:51.616764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elképzelhető, hogy rablógyilkosság áldozata lett Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő. Az 58 éves korában elhunyt debreceni helyi politikust fia találta meg szombaton délután az asszony belvárosi lakásában. A rendőrség közleménye szerint emberölés alapos gyanúja miatt indítottak eljárást, mivel a képviselő bántalmazás áldozata lett.

Rablógyilkosság?

Az egyik internetes oldal úgy tudja, hogy be volt zárva az ajtó, vagyis a gyilkosnak kulcsa volt a lakáshoz, más források szerint rablógyilkosság történt: a februárban kiégett debreceni panelház éppen a brutálisan megölt képviselő körzetéhez tartozott és a tettes az adományként összegyűlt pénzt akarta elvinni. A távirati iroda úgy értesült, hogy a képviselő a helyi televíziók kamerái előtt vette át azt a félmillió forintot, amelyet a Fidesz debreceni önkormányzati frakciója gyűjtött a bajba jutottak megsegítésére

Döbbent hallgatás

A városházán döbbenten fogadták a hírt, nyilatkozni azonban senki sem szeretne a rendőrségi vizsgálat végéig. Balla Irma 1998 óta volt a Debreceni Közgyűlés tagja a Fidesz önkormányzati képviselőjeként. Debrecen megyei jogú város önkormányzata Balla Irmát saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte az önkormányzat kommunikációs tanácsnoka.

Részvétüket fejezik ki az SZDSZ képviselői

Gadus István és Kovács László, a Szabad Demokraták Szövetségének debreceni önkormányzati képviselői megdöbbenéssel értesültek Balla Irma tragikus haláláról - tartalmazza az SZDSZ-es képviselők közleménye, amelyet hétfőn juttattak el a távirati irodához. Mint írták, együttérzésüket és részvétüket fejezik ki Balla Irma családjának, rokonainak és barátainak.

Balla Irma a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán matematika-fizika szakon végzett, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett matematika szakos tanári diplomát. Ezt követően megszerezte a Műszaki Egyetem közoktatási vezető szakképesítését is. Előbb általános iskolai, majd középiskolai tanárként dolgozott. 1996 óta rokkantnyugdíjas. 1998 óta volt tagja a helyhatóságnak, egyéni választókerületből jutott a testületbe.

A jelenlegi ciklusban az önkormányzat oktatási, szociális, valamint etikai bizottságában dolgozott. Két felnőtt gyermeke van.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek