Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magas a terrorveszély a repülésben

Az Egyesült Államok a légi forgalomban továbbra is magas szintűre értékeli a terrorveszélyt, vagyis a narancssárga van érvényben az erre a célra kialakított színskálán, noha már nyolc hónap telt el azóta, hogy Nagy-Britannia állítása szerint meghiúsított olyan robbantásos merényleteket, amelyeket Amerikába tartó repülőgépeken akartak elkövetni. MTI hír.


Dátum: 2007-04-10 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:55.184605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


George Bush amerikai elnök kormányának tisztségviselői azt mondják: semmi nem utal arra, hogy a veszély most kisebb lenne, mint tavaly augusztusban, amikor a brit bejelentés után az Egyesült Államok a repülésre vonatkozóan a legmagasabb foknál eggyel alacsonyabbra emelte a riasztást. Az élet minden más területén akkor és azóta is maradt az eggyel alacsonyabb, vagyis sárga vagy "óvatosságot igénylő" szint az országban.

Christopher Christopher White, az amerikai polgári légiforgalmi hatóság (FAA) szóvivője egy minapi interjúban hangoztatta, hogy a "terrorfenyegetettség továbbra is létezik". A veszély nagyon is valóságos, ezért addig szükséges érvényben hagyni a magas szintű készültséget, amíg a terrorfenyegetettség meg nem szűnik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek