Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmányellenes a kormány új elvárt adó javaslata is?

A parlament elé benyújtott elvárt vagy minimumadóról szóló törvényjavaslat egyik pontja alkotmányellenes, de legalábbis jogilag aggályos lehet - véli a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Zara László azt kifogásolta, hogy az adóellenőrzésre kiválasztott veszteséges cégnek saját jogszerűségét kell bizonyítania. Az InfoRádió híre.


Dátum: 2007-04-10 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:55.476013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elvárt, vagy más néven minimumadó a mostani törvényjavaslat szerint már megadja a lehetőséget a vállalkozásnak, hogy bizonyíthassa veszteségének okait. Az Alkotmánybíróság ugyanis ezt kifogásolta az újabb közterhet bevezető korábbi törvényben, amelyet megsemmisített.

A mostani törvényjavaslatban azonban az a kitétel, hogy az adózónak kell bizonyítania veszteségének indokoltságát, megfordítja a bizonyítási eljárást, azaz az adóhatóságnak csak azt kell állítani, hogy ez a cég szerinte eltitkolja a bevételeit, vagy hogy nem jogos kiadásai vannak.

Zara László adótanácsadó szerint az Alkotmánybíróság ezt az eljárást már több ítéletében kifogásolta. Szerinte a jogos eljárásban először az adóhatóságnak kellene bizonyítani, hogy az adott költségek nem jogosak.

A törvényjavaslatban nem szerepelnek azok a kérdéskörök sem, amelyekre rákérdezhet majd az APEH a minimumadót nem fizető cégeknél, azaz az adóhatóság azt és annyit kérdez, amennyit akar.

Szakértők ettől a vállalkozói adminisztráció növekedését várják. Zara László szerint a minimumadó hatására sokan felhagyhatnak vállalkozásukkal és sokan lesznek majd olyanok is, akik működő cégüket felszámolják és egyúttal újat alapítanak, hogy a kezdő cégek kétéves moratóriumát kihasználva veszteségesek maradhassanak.

inforadio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek