Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky nincs a helyzet magaslatán

Nem érte meglepetésként a fővárosiakat, hogy az évszaknak megfelelően, január 7-én intenzív havazás köszöntötte Budapestet. Sajnálatos módon már az sem okoz meglepetést számukra, hogy a főváros vezetése ismételten nem tud úrrá lenni a havazás okozta közlekedési akadályok felett. Ezzel szemben a hasonló éghajlatú Varsó, Prága és Pozsony városvezetése gond nélkül meg tudja oldani a téli közlekedés nehézségeit.


Dátum: 2003-01-07 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:52.840139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demszky Gábor főpolgármester - az elmúlt évekhez hasonlóan - csupán a polgárok gépjárműveinek otthonhagyásában és a társasházi közös képviselők által a házak előtt végzett hóeltakarításban látja a jelenlegi helyzet megoldását. Ezzel szemben az utakon közlekedni szándékozók tapasztalhatják, hogy a hóeltakarító gépek szervezetlenül, a hómunkások pedig méltánytalanul alacsony összegekért dolgozva, sikertelenül próbálják felvenni a küzdelmet a folyamatos havazással. A megemelt árú BKV jeggyel és bérlettel utazni szándékozók bosszúságára az év első havazása miatt a közlekedési vállalat járművei nem tudják biztosítani a megfelelő tömegközlekedést.

A fővárosi Fidesz-MKDSZ-képviselőcsoport felhívja a budapestiek figyelmét arra, hogy a városvezetés sorozatos mulasztásai vezettek odáig, hogy a fővárosi közutak állapota, a rendkívüli helyzetekre alkalmazható közlekedésirányítási rendszer hiánya jelentős mértékben megsokszorozza a téli időjárás okozta nehézségeket. A főpolgármester és a tehetetlen városvezetés hibájából:

- 1990 óta az útfelújításra szánt összegek nem bizonyultak elegendőnek, ennek következtében a közutak elvesztették teherbírásukat. A közműfelújítások utáni nem megfelelő burkolat-helyreállítások is rontják az utak minőségét, rongálva ezzel az áthaladó járműveket. A hó takarásában észrevehetetlen kátyúk balesetet, jelentős anyagi kárt okoznak. A síkosságmentesítésre rendszeresített sózás jelentős környezeti károkat okoz, emellett rongálja a gépjárműveket. Európában már számos helyen alkalmaznak környezetkímélő eljárásokat a havas útburkolat biztonságossá tételére.

- A tömegközlekedési járművek rossz állapota miatt nem bírja a téli közlekedés okozta megterhelést. A polgárok hiába hagyják otthon gépjárműveiket, a tömegközlekedés nem biztosít számukra megfelelő utazási lehetőséget.

- A fővárosi közlekedésrendészet jelentős mulasztásokat követ el a jelenlegi helyzetben. Nincsenek forgalomirányító rendőrök a kereszteződésekben és az is elfogadhatatlan, hogy az elakadt járművek okozta torlódásokat nem akadályozza meg gyors hatósági intézkedés. Így nem biztosítható az sem, hogy a mentőszolgálat járművei - a lehetőségekhez mérten - akadálytalanul jussanak el a rászorulókhoz.

A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció felszólítja Demszky Gábort és a városvezetést, hogy a polgárok bosszúságainak mérséklése érdekében

- biztosítson több pénzt rendkívüli hómunkások felvételére,

- több hóeltakarító géppel biztosítsa a közutak szabaddá tételét és síkosságmentesítését, azonnal

- vegye fel a kapcsolatot a budapesti rendőrfőkapitánnyal annak érdekében, hogy a rendőrség segítsen a közlekedés rendjének helyreállításában és a BKV lehetőségeihez mérten sűrítse járatait.

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek