Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Méhes György író

Ma délelőtt kilenc órakor 91 éves korában elhunyt Méhes György. Az 1916 május 14-én Székelyudvarhelyen született meseíró, regényíró, színműíró, műfordító volt az utolsó olyan erdélyi szerző, aki pályáját a II. világháború előtti szellemi vonulathoz kapcsolódva kezdte. Az MNO írása.


Dátum: 2007-04-10 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:56.982961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Írói ethosza, a klasszikus értelemben vett erdélyi polgári értékrendben gyökerezett. Korai publicisztikai tevékenységével a diktatúrák, a totalitárius, nacionalista és xenofób társadalmi erőszaktétel ellen szállt síkra kivételes bátorsággal.

Tucatnyi meséskönyve - nagy klasszikus elődeihez méltón életkortól függetlenül - mindenkihez szól. Varázslatos meseregényei, az igazságról, emberségről, tisztességről, szeretetről, reményről megfogalmazott - a korban egyedülálló - hitvallással érnek fel.

Színdarabjait (Barbár Komédia, Noé Bárkája, Jerikó, Ti földi istenek) a hatvanas évektől kezdve az erdélyi színházak mindegyike évtizedeken át folyamatosan játszotta. A hetvenes évek végétől jelentek meg felnőtt regényei, melyekben a Trianon előtti és utáni erdélyi társadalmat örökítette meg emberi sorsokon keresztül (Orsolya, Bizalmas jelentés egy fiatalemberről, Mindenkinek nehezebb, mint másnak - Emmi, Gina -, Kolozsvári milliomosok).

Az író 1999 októberében a Magyar Köztársaság Kiskeresztje érdemrend, 2002 március 15-én Kossuth díj kitüntetésben részesült.

P. Szabó Ernő, MNO

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek