Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyezkedni akarnak a szakszervezetekkel Ferihegyen

Kedden újra egyeztet a repülőgépeket kiszolgáló Celebi Ground Handling Hungary a béremelést követelő szakszervezetekkel - mondta a Celebi vezérigazgatója. Limburger Lóránd hozzátette: nem tudnak a korábban ígért feltételeknél kedvezőbb ajánlatot tenni a munkavállalóknak. Az InfoRádió híre.


Dátum: 2007-04-10 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:57.902877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha azonban a szakszervezet újabb sztrájkot hirdet, azzal a Celebi lehetőségei tovább romlanak, így elképzelhető, hogy a jövőben azt sem tudják teljesíteni, amit most ígérnek a munkavállalóknak - közölte a vezérigazgató.

A vállalat 4 százalékos alapbéremelést és 3 százalékos teljesítménybért ígér alkalmazottaiknak, valamint azt, hogy a határozott időben foglalkoztatottakat, illetve a bérelt munkaerőt saját állományba veszi rugalmas munkarend bevezetése mellett.

A Ferihegyi repülőtér földi kiszolgálói múlt héten háromnapos munkabeszüntetést tartottak, amellyel jelentősen megnehezítették a repülőtér forgalmát.

inforadio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek