Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öngyilkos merénylő megölt 14 embert Irakban

Öngyilkos pokolgépes merényletben meghalt 14 ember kedden a Bagdadtól 90 kilométerrel északkeletre fekvő Mukdadíjában. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-04-10 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:55:59.951628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A merénylő egy nő volt, és egy rendőrkapitányság előtt robbantotta fel magát, rendőrújoncok közé vegyülve - közölték nevük elhallgatását kérő rendőrségi tisztségviselők. A merényletnek mintegy húsz sebesült áldozata is van.

Hétfőn különböző harci cselekményekben meghalt négy amerikai katona az országban. Közülük három út mentén elhelyezett pokolgép áldozata lett Bagdadban, a negyedik pedig egy tűzharcé el-Anbár tartományban. Áprilisban így már 32 amerikai katona vesztette életét Irakban - közölték az amerikai erők. A francia hírügynökség összesítése szerint a háború négy évvel ezelőtti kezdete óta pedig 3280 az amerikai áldozatok száma.

Az amerikai és az iraki erők csaknem kéthetes hadműveletben elfogtak több mint 150 feltételezett lázadót a fővárostól 130 kilométerrel északra fekvő Tikrít városa közelében, két faluban - jelentették be az amerikai erők. Ezenkívül rábukkantak több rakétagránátra, géppisztolyra, távcsöves puskára, harckocsiaknára - tették hozzá.

Núri al-Máliki iraki kormányfő szerint nincs szükség arra, hogy menetrendet állítsanak fel az amerikai erők Irakból való kivonására. "A csapatkivonást követelni demokratikus jog, amelyet tiszteletben kell tartani. De nincs szükség menetrendre. Sietünk a dolgunkkal, amennyire tudunk. A kivonás időpontját az dönti el a végén, mennyire vagyunk biztosak az átadás sikerében. A tényleges eredmények számítanak majd" - jelentette ki a miniszterelnök újságíróknak négynapos japáni látogatása során.

Alig két hete járt Japánban Tárik al-Hasimi iraki alelnök, és ő azt mondta ott: addig nem szabad kivonni az amerikaiak vezette koalíciós erőket az arab országból, amíg az iraki hadsereget teljesen ki nem képezik a biztonsági feladatok ellátására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek