A hazugság antidemokratikus módszere nem vezethet sikerre
Amikor Gyurcsány Ferenc a 2006-os választási kampányban lekezelően azt mondta, hogy az államháztartási hiány "köszöni szépen jól van", akkor hallhattuk a modern kori magyar demokrácia egyik legnagyobb politikai hazugságát.
Dátum: 2007-04-10 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:00.862566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez azóta bebizonyosodott, hiszen maga Gyurcsány Ferenc ismerte be őszödi beszédében, hogy a választások megnyerése érdekében költségvetési "trükkök százaival" csapták be a magyar embereket, a szakmai elemzőket illetve az Európai Uniót.
Gyurcsány Ferenc most újra optimistán nyilatkozik az államháztartás hiányáról, de szavait semmi sem támasztja alá, már nem lehet hinni neki. A megtévesztés, a hazugság antidemokratikus módszere többé nem vezethet sikerre Magyarországon, a szavazókat nem lehet semmibe venni.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője