Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány állítsa helyre az OVB pártatlan működését

A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyekkel az OVB függetlensége és pártatlan működése helyreállítható.


Dátum: 2007-04-10 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:01.451971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékezetett rá, hogy a Szigeti Péter által vezetett OVB létrejötte óta meglehetősen gyenge szakmai munkájával hívta fel magára a figyelmet, hiszen azzal a szomorú rekorddal büszkélkedhet, hogy bírósági fórumokon arányukat tekintve az általa hozott döntéseket változtatták meg a legtöbbször. A Fidesz számára ugyanakkor a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az intézmény politikai értelemben vett függetlensége is megkérdőjeleződött - jegyezte meg Navracsics Tibor.

A frakcióvezető emlékezetett, hogy az OVB a választási és népszavazási eljárással kapcsolatos kérdésekben mint bíróság jár el, vagyis az ott levő felek, joggal várhatják el, hogy elfogulatlanul döntsenek az esetükben. Mint mondta, a Fidesz már korábban jelezte, hogy a párt Szigeti Pétert, az OVB elnökét nem tartja elfogulatlannak. "Egyrészt korábbi politikai nyilatkozatai alapján már az OVB megalakulásakor is aggályaink voltak" - fogalmazott, de - tette hozzá Navracsics Tibor - ezek az aggályok akkor igazolódtak be, amikor pár héttel ezelőtt, magyar bíróság jogerősen megállapította, hogy Szigeti Péter megsértette egy fideszes politikus, Kupper András személyiségi jogait, amikor őt nácikkal kollaboráló embernek állította be. Ezért Szigeti Péter az OVB elnöki posztját már nem tudja elfogulatlanul betölteni - jegyezte meg.

A népszavazási kérdésekben hozott legutóbbi OVB-döntéssel kapcsolatban a Fidesz frakcióvezetője megjegyezte: az intézmény ismét megakadályozta, hogy népszavazási kérdések közé felkerüljön a tandíj és a vizitdíj ügye.

Szigeti Péter, és az általa vezetett Országos Választási Bizottság politikailag elfogultan működik - szögezte le Navracsics Tibor, hozzátéve, hogy "az OVB szakmai tévedései is meglehetősen sajátos módon egy irányba mutatnak", azaz az OVB minden tévedése a Fidesz kárára történt.

Kiemelte: a Magyar Köztársaság egyik független intézménye már nem tudja betölteni azt a funkcióját, hogy pártatlanul és részrehajlás nélkül működjön, amivel a pártok tisztességes, fair és pártatlan elbírálásba vetett hite csorbul.

Ezért - hangsúlyozta Navracsics Tibor - a Magyar Köztársaság kormányának át kell tekinteni ezt a helyzetet, meg kell vizsgálnia, hogy mindez nem a demokráciát, a demokráciába vetett hitet csorbítja-e, illetve azt is meg kell vizsgálni, hogy az OVB függetlensége és a pártatlan működés elemei nem sérülnek-e. A Fidesz ezért arra kéri a kormányt, hogy hozza meg azokat a lépéseket, amelyekkel helyreállítható az OVB függetlensége és pártatlan működése.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek