Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

50 ezer közúti ellenőrzés három nap alatt

A hosszú hétvégén mintegy 50 ezer közúti ellenőrzést végeztek a rendőrök az ittas vezetők kiszűrésére, ebből összesen 600 esetben volt ittas a sofőr - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája az MTI érdeklődésére kedden.


Dátum: 2007-04-10 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:02.321106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatás szerint a 600 ittas vezetőből száznak a helyszínen elvették a jogosítványát. Az országos rendőrfőkapitány helyettese csütörtökön jelentette be: szombattól minden megállított autóst megszondáztatnak a rendőrök. Szabadfi Árpád közlése szerint az országos akció április 11-ig tart, de az egyes főkapitányságok maguk dönthetnek a fokozott ellenőrzések folyatásáról. Mint akkor mondta, az intézkedést az indokolja, hogy húsvétkor nagyobb arányban ülnek ittasan a volán mögé, mint az év más időszakában. Az országos akció pontos összesítését a megyei kapitányságok április 12-éig készítik el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek