Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sok áldozat a mogadishui harcokban

Több mint ezer halálos áldozatot követeltek az etióp csapatok és kormányellenes iszlamista milíciák összecsapásai a szomáli fővárosban a leghevesebb harcok négy napja alatt egy helyi törzs vezetői szerint.


Dátum: 2007-04-10 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:03.521700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) megállapítása szerint a március 29-e és április 1-je között zajlott harcok az elmúlt 15 év legsúlyosabbjai voltak Mogadishuban. A hawiye klán fegyvereseinek állításával szemben a helyi vöröskereszt "több tucat" - többnyire civil - áldozatról számolt be, szomáli emberjogi szervezetek pedig 120-381 között adták meg az áldozatok számát. Az ideiglenes szomáli kormányt az Iszlám Bíróságok Tanácsával szemben támogató etióp csapatok a hivatalos közlések szerint december elején vonultak be Szomáliába. Az év elejére a szomáli kormányerőkkel közösen kiszorították az iszlamistákat azokról a vidékekről, köztük a fővárosból is, amelyeket addig ők ellenőriztek.

Mogadishu azonban az elmúlt három hónapban ismét fegyveres támadások célpontja, majd összeütközések színtere volt. Az etióp csapatok február elején vonultak be a fővárosba, s az azóta eltelt időben az UNHCR adatai szerint mintegy 125 ezren menekültek el a fővárosból. A Human Rights Watch emberjogi szervezet azzal vádolja az Egyesült Államokat, Etiópiát és Kenyát, hogy jogsértő módon őrizetbe vesznek és kihallgatnak szomáliai menekülteket. Az afrikai országban 1991 óta dúl polgárháború.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek