Szakszervezeti tiltakozás a BKV-nál tervezett létszámleépítés ellen
Tiltakozik a BKV-nál tervezett létszámleépítés ellen a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a cég nem egyeztetett velük a sajtóban megjelent 1500-2000 fős elbocsátásról.
Dátum: 2007-04-10 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:05.296023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BKV kommunikációs igazgatója újságírói kérdésre azt válaszolta: nem tudja cáfolni az 1500-2000 ember elbocsátásáról szóló híreket, mert rémhíreket nem lehet cáfolni. Konkrét számot azonban ő sem mondott. Szerinte ilyen számok, amelyek a sajtóban megjelentek, a BKV Zrt.-től biztosan nem kerülhettek ki.
A BKV több ezer dolgozóját képviselő szakszervezet mindenekelőtt azért tiltakozik, mert érdemi felvetést még nem hallottak arról, hogy hány embert is bocsát el a BKV racionalizálás címén - mondta el a tájékoztatón Nemes Gábor alelnök.
Az érdekképviselet tájékoztatóján nem hangzott el, hogy mekkoramértékű leépítést tart elfogadhatónak a szakszervezet, ugyanis mindenekelőtt egyeztetni szeretnének, méghozzá érdemben. Eddig azonban arra kaptak ígéretet, hogy az érdekképviseletek részére helyet biztosít a BKV vezetése a racionalizálást kidolgozó bizottságokban.
Konkrét létszámcsökkentési javaslatot azonban még nem láttak, és mindenekelőtt ezt kifogásolják, továbbá a sajtóban megjelent híreket. Antall Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója egyébként egy kedden kelt levélben azt írja, hogy az igazgatóság által elfogadott üzleti tervben szerepel egy létszámcsökkentési javaslat, ennek megvalósítása érdekében jelenleg előkészítő adatgyűjtést végeznek.
radio.hu - fidesz.hu