Tandíj: jóval kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba
Az idén 108 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe a tavalyi 132 ezerrel szemben; létszámában több mint 20 százalékkal csökkent a jelentkezők száma.
Dátum: 2007-04-10 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:07.538445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szaktárca közleményében nem kommentálta, hogy miként csökkent a tavalyi 132 ezerről 108 ezerre a jelentkezők száma.
Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője az MTI-nek elmondta: a családokat sújtó megszorító intézkedések, a felsőoktatásban kialakult kaotikus helyzet és a tandíj bevezetése együttesen vezethetett oda, hogy a fiatalok ma már félnek a felsőoktatási intézményekbe jelentkezni, mert nem tudják, hogy a tanulmányaikat képesek lesznek-e finanszírozni, befejezni. Ma már azt sem lehet tudni, hogy aki beiratkozik egy felsőoktatási intézménybe mikor, milyen diplomát és milyen feltételek mellett szerezhet meg. A Fidesz szerint az Orbán-kormány idején kialakult keretszámokkal kell meghirdetni az államilag finanszírozott képzéseket és meg kell vizsgálni, hogy a tanulás egyéb feltételei, így a PPP-programok miatt jelentősen emelkedő kollégiumi, tankönyv- és jegyzet díjak mennyiben hatottak a jelentkezésekre - tette hozzá.
A kialakult bizonytalan helyzethez hozzájárult az is, hogy a kismamák kedvezményeit a kormány drasztikusan "visszavágta", s olyan képzéseknél kapnak csak kedvezményeket, amelyekre nem tudnak jelentkezni. A kialakult helyzet a felsőoktatás szempontjából is kedvezőtlen, kevesebb diák kevesebb állami vagy magánforrásból származó bevételt jelent, s a szakok túlnyomó többségén nem lesz válogatási lehetőség. A fizetni képes diákok kerülnek előnybe a tehetségesekkel szemben, s ez egy olyan fordulat a felsőoktatásban, ami ellen eddig minden kormány harcolt és csak az elmúlt néhány évben került ez a szempont háttérbe - mondta Sió László.
MTI - fidesz.hu