Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma: ülésezett a Gazdasági albizottság
Matolcsy György (Fidesz), a testület társelnöke emlékeztetett arra, hogy a XX. század széttörte a magyar nemzet állami, földrajzi és gazdasági szerkezetét, amelyet most lehetőség van újjáépíteni. Kiemelte: sikert kell elérni, mert ez gyógyíthatja meg a széttöredezettséget.
Dátum: 2007-04-10 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:08.153508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt a sikert abban látja, hogy az új technológiák révén - internet, autópályák - a magyarság hálóba szerveződhet - húzta alá a fideszes politikus.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma tavaly szeptemberben döntött arról, hogy négy albizottságot hoznak létre. A külügyi és Európa-ügyi, valamint a kulturális albizottság már korábban megalakult, a gazdasági mellett pedig szerdán kezdi meg munkáját a jogi testület. Az albizottságoknak egy kormánypárti és egy ellenzéki társelnöke van. A KMKF a Kárpát-medencei országok képviselői és az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyarok egyeztetésének ad keretet.
MTI - fidesz.hu