Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidelitas: tisztújító kongresszus a hét végén

A Fidelitas a hét végén tartja VIII. tisztújító kongresszusát, amelyen újabb két évre választhatják meg elnöknek a jelenlegi vezetőt, Szijjártó Pétert - mondta Ágh Péter, a Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke kedden.


Dátum: 2007-04-10 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:10.248058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Április 14-én és 15-én Székesfehérváron tartják a tisztújító kongresszust, amelyen Szijjártó Péter jelenlegi vezető, a Fidesz szóvivője az egyetlen elnökjelölt, a 15 alelnöki pozícióért viszont összesen 27 alelnökjelölt küzd.

Az elnököt helyettesítő ügyvezető alelnöki poszton Nyitrai Zsoltot várhatóan Ágh Péter váltja majd, és változás az is, hogy a tisztség jelöltjét most először a kongresszusi küldöttek választják meg, és nem a Fidelitas elnöksége.

A kongresszuson módosítják a Fidesz ifjúsági szervezetének alapszabályát is, amellyel a választókerületi szerveződés felé tesznek egy lépést. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a jövőben a Fidesz választókerületi tanácsaiban ülő Fidelitas-tagok feladata lesz a választókerületi Fidelitas-szervezetek tevékenységnek összehangolása, koordinálása.

A Fidelitas gyűlésén - amelyet jó egy hónappal a Fidesz májusi kongresszusa előtt tartanak - felszólal Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek