Sólyom: A nemzetiségi kérdés felvetése nélkül nem lehet az EU jövőjéről beszélni
A nemzetiségi kérdések felvetése nélkül nem lehet az EU jövőjéről beszélni Sólyom László köztársasági elnök szerint, aki kedden Rigában európai államfők egy csoportjának kötetlen eszmecseréjén vett részt.
Dátum: 2007-04-10 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:11.164725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rigai Kis Céhház épületében, a keddi szekcióüléseken előbb az európai otthon erős és gyenge pontjai, az értékek megőrzésének problémái, az erőfeszítések koncentrálása és az európai intézmények megszilárdítása volt a téma, az esti szekcióülésen pedig Európa globális szerepe, a szomszédságpolitika, a stratégiai partnerség kérdései és az új kihívások kerültek terítékre. E programcserét az okozta, hogy Lech Kaczynski lengyel államfőt - a svájci elnökkel folytatott megbeszélései miatt - csak a kedd esti órákban várták a lett fővárosba.
A kedden kezdődött kétnapos fórumon Sólyom László mellett Horst Köhler német, Aníbal Cavaco Silva portugál, Heinz Fischer osztrák, Tarja Halonen finn, Giorgio Napolitano olasz, Vaira Vike-Freiberga lett, továbbá kedd estétől Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök vesz részt. A vendéglátó lett elnök asszony az államfők tiszteletére - a rigai dómban tartott koncertet követően - díszvacsorát ad.
Sólyom László a tanácskozás szünetében arról tájékoztatta a magyar sajtót, hogy a zárt ajtók mögött folytatott konzultációkon egységes bizakodás uralkodik az államfők körében az Európai Unió jövője kapcsán. Utalt arra, hogy több, miniszterelnöki tapasztalattal is rendelkező kollégája felemlegette, hogy milyen nehéz éveik voltak korábban, de a jelenlegi helyzetben derűlátóak. S nem szabad elfelejteni, hogy mindenki részt vett az új alkotmányos szerződést kidolgozó konventben, mindenki aláírta a dokumentumot, így megvan a lehetőség a továbblépésre.
Európa és az Európai Unió viszonyában még sok a tisztázandó - emelte ki a köztársasági elnök a kötetlen eszmecseréből, utalva arra, hogy még van egy sor ország - például Svájc, Norvégia és mások -, amelyek még nem tagok. Sólyom László ennek kapcsán a közös kultúra jelentőségéről beszélt, de kitért arra is, hogy azért még sok minden megkülönbözteti a nem tag Svájcot és a nem tag Szerbiát, s meglehetősen számolni kell az adott országok politikai, gazdasági és kulturális helyzetei közötti eltérésekkel.
A magyar köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra a megítélése szerint rendkívül fontos tényre, miszerint nem lehet az Európai Unió értékeiről, jövőjéről úgy beszélni, hogy a nemzeti kisebbségek kérdését ne vetnék fel. Szavai szerint nem igaz az, hogy ez egy kelet-európai probléma, hiszen az ír kérdéstől a baszkokig, Dél-Tirolig vannak megoldott és megoldatlan nemzetiségi problémák.
Viszont nem szabad nem lényegesnek tekinteni, ha ezt az új tagok felemlegetik, hanem számolni kell azzal, hogy a kisebbségek kérdése már benn van az alkotmányos szerződésben. S a balkáni háborúk leckéje az, hogy nem lehet békéről álmodozni sem, ha a kisebbségek nem kapják meg a kollektív jogokat.
Mi több - mondta az államfő - , nem lehet az Európai Unió jövőjét tervezni anélkül, hogy az egyes tagországok történelméről ne lennének ismereteink. Ha pedig ismerjük az egyes országok, például az észt, a lett, a litván, a magyar, a román, a bolgár történelmet, akkor már a jogok nyelvén lehet beszélni, és akkor már teljesen világos, milyen kisebbségi jogokra van szükség ahhoz, hogy az unió jövője valóban pozitív legyen - mondta a köztársasági elnök.
Sólyom László kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az Oroszországhoz fűződő viszony kérdése nem került szóba, Oroszország neve el sem hangzott egyelőre a konzultációkon.
MTI - fidesz.hu