Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mélygarázs-botrány: a kivitelező még nem állította helyre a munkaterületet

A Nagymező utcai mélygarázs-építés kivitelezője kedd délután háromnegyed ötig még nem kezdte meg a terület ideiglenes helyreállítását, noha a VI. kerületi önkormányzat határozata szerint éjfélig el kell kezdenie a munkálatokat.


Dátum: 2007-04-10 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:12.100848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Terézvárosi Önkormányzat azután kötelezte a kivitelező Murus Zrt.-t a munkaterület ideiglenes rendbe tételére, miután a beruházó WK Bt-től visszavonta a közútkezelői, a burkolatbontási, valamint a szakhatósági hozzájárulást - közölte Szilágyi Erika, a VI. kerületi Önkormányzat sajtóreferense kedden hozzáfűzve, ha a kivitelező nem kezdi meg a munkálatokat, az önkormányzat veszi át a területet.

Beszámolt arról is, a beruházó WK Bt-nek a építési törmelék elszállíttatása mellett az utca mindkét oldalán ideiglenes járdával kell helyet adnia a gyalogosoknak, le kell fedetnie a kiásott közművet, el kell bontatnia a munkagödröket határoló palánkokat, továbbá biztosítania kell, hogy a tulajdonosok, illetve a bérlők akadály nélkül közelíthessék meg az ingatlanokat.

A Nagymező utca lakói már többször jelezték az önkormányzatnak, hogy "tarthatatlan ez az állapot, mert ők sem tudnak bejutni az épületekbe" - mondta a sajtóreferens.

Egyelőre nem lehet tudni, mikor hoz jogerős döntést az építési engedély ügyében a szakhatóságként eljáró XIII. kerületi önkormányzat - jegyezte meg.

A 350 férőhelyes mélygarázsról szóló szerződést 2001-ben kötötte meg a beruházóval a Terézvárosi Önkormányzat. Az építési engedély tavaly vált jogerőssé. A beruházás leállításáért több kerületi lakos levélben fordult a kerületi jegyzőhöz, tiltakozásuknak pedig utcai demonstrációkkal adtak nyomatékot. Mivel a Fővárosi Főügyészség óvást emelt a mélygarázs építési engedélyét jóváhagyó másodfokú határozat ellen, a közigazgatási hivatal első fokon eljáró építési hatóságként a XIII. kerületi jegyzőt jelölte ki új eljárás lefolytatására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek