Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kirgizisztánban államcsínyt terveznek?

Államcsíny előkészítésével vádolta kedden Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök a közép-ázsiai ország ellenzékét.


Dátum: 2007-04-11 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:13.272000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus szerint puccs a végső célja az ellenzék által szerdára meghirdetett nagyszabású tiltakozó akciónak.

A radikális ellenzék 50 ezer embert vár a megmozdulásra, amelyen többek között előrehozott elnökválasztás megrendezését fogják követelni. Bakijev nem tiltotta be a gyűlést, de előrebocsátotta: kemény fellépésre számíthat mindenki, aki bűncselekményt követ el.

Az elnök nyilatkozata után néhány órával Almazbek Atambajev kormányfő - az ellenzék mérsékelt szárnyának vezéralakja, akit előző héten neveztek ki a posztra - bejelentette: Bakijev áldását adta azokra az ellenzék által követelt alkotmánymódosításokra, amelyek korlátozzák az elnöki hatalmat a parlament és a kormány javára.

A módosításokról, amelyek értelmében a kormányfő és a miniszterek személyére ezentúl nem az államfő, hanem a parlament tehet javaslatot, szerdán szavaz a parlament.

Az ellenzék azt rója fel a 2005 tavaszán a népharag elől elmenekült Aszkar Akajev elnök helyére lépő Bakijevnek, hogy mindmáig adós a demokratikus reformokkal és a gazdaság fellendítésére vonatkozó ígéretei teljesítésével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek