Már tudják, ki ölte meg a politikust?
A Magyar Nemzet információi szerint a rendőrség nagy valószínűséggel már most tudja, ki ölte meg a Fidesz debreceni önkormányzati képviselőjét, Balla Irmát, akinek holttestére fia talált rá szombaton saját lakásában.
Dátum: 2007-04-11 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:15.126455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erre utal, hogy a rendőrség nem tűzött ki nyomravezetői díjat, vagyis a nyomozó hatóság reális esélyt lát arra, hogy rövid időn belül kézre keríti a brutális gyilkost (vagy gyilkosokat). Értesüléseiket Halmosi Zsolt, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nem kommentálta. Közölte, az elmúlt négy esztendőben minden egyes emberölési ügyben eredményesen zárták le a nyomozásokat, és most is mindent megtesznek ennek érdekében. A főkapitány megemlítette, több száz rendőr dolgozik a tettes kézre kerítésén. A sajtóban megjelent találgatásokkal szemben a Fidesz városházi frakciója tegnap közleményben hangsúlyozta, hogy a február végi debreceni panelháztűzzel összefüggésben Balla Irma nem gyűjtött adományokat sem magánszámlára, sem magánalapítványi számlára. Ugyanis felvetődött, hogy az 58 éves képviselőnő esetleg rablógyilkosság áldozata lett, és a tettes éppen az összegyűlt pénzt akarta megszerezni.
Balla Irma adománygyűjtéséről a helyi híradások is beszámoltak, és az elkövető ebből arra következtethetett, hogy erőszakkal elveheti a nőtől a pénzt, vagy kiszedheti belőle, hol tartja - feltéve hogy ez volt a gyilkos indítéka. A Fidesz-frakció közleményével összhangban az adománygyűjtésben részt vevő Köz-Ért Egyesület egyik tagja azt közölte: az egyesület főként ruhaneműket és háztartási gépeket gyűjtött, készpénzt viszont nem fogadtak el - erre az önkormányzat és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet külön számlát nyitott. A debreceni városházán senki sem tud arról, hogy az áldozatnak haragosai lettek volna, korábban bárki megfenyegette volna őt, és azt is kizártnak tartják, hogy a bűncselekménynek politikai okai lettek volna.
Az Index internetes portálnak nyilatkozva Papp László, a debreceni Fidesz frakcióvezetője elmondta: "A teljes megdöbbenés lett úrrá a frakción, váratlanul és lelkileg felkészületlenül ért bennünket Balla Irma halála. Abban bízunk, hogy a rendőrség minél hamarabb kideríti, hogy ki volt a tettes, a történtek tisztázása mindannyiunk érdeke." Papp László szerint Balla Irma fegyelmezett képviselő volt, és a legnagyobb kitartással és állhatatossággal tudta választókörzete érdekeit képviselni akár a frakción belül is.
Tegnap a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a több párt frakciója is részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak. A Népszabadság információja szerint a helyi választási iroda kegyeleti okokból csak Balla Irma temetése után tűzi ki az időközi önkormányzati választás időpontját a megüresedett képviselői helyre.
MNO - fidesz.hu