"Nem lehet látni műhelymunkát"
Nem lehet látni műhelymunkát annak kapcsán, hogy mi is ez a több-biztosítós modell és milyen feltételek mellett működhet - mondta Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. Hangsúlyozta: nincsenek előkészített anyagok.
Dátum: 2007-04-11 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:15.481978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az SZDSZ-ben és az egészségügyi tárcánál zajlik ugyan háttérmunka, de nincsenek olyan anyagok, amelyek bírják a többség támogatását, és részletesen bemutatnák a több-biztosítós modell működését - fejtette ki a közgazdász.
A biztosítási szakmában többen is azt a véleményt vallják, hogy amíg a feltételek nem jól kalkulálhatók, addig vagy nem szállnak be az üzletbe, vagy csak nagy biztosítékkal hajlandóak erre - emelte ki Csaba László.
A közgazdász szerint jól meg kell gondolni, mikor jön el az ideje, hogy megelőzés és a tömegsport helyett a biztosítókra költsön többet az ország. Hozzátette: széles körben kell megvitatni ezeket a társadalmi kérdéseket.
inforadio.hu - fidesz.hu