Adóváltozások a láthatáron?
Tegnap Gyurcsány az adórendszer újabb átfogó átalakítását hirdette meg, Veres János azonban ezzel ellentétesen nyilatkozott.
Dátum: 2007-04-11 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:17.425930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tegnap az adórendszer újabb átfogó átalakítását hirdette meg Gyurcsány Ferenc, aki ugyanakkor elismerte, hogy csupán adóeszközökkel nem fokozható hazánk versenyképessége. A kormányfővel ellentétesen nyilatkozott azonban Veres János pénzügyminiszter, aki tegnap nem látott esélyt átfogó adóreformra, csak néhány kisebb adófajta megszüntetését tartotta elképzelhetőnek.
Tegnap a pénzügyminisztérium is jelentést adott ki, ami szerint az államháztartás hiánya múlt hónapban 349,3 milliárd forinttal duzzadt, így az első negyedéves egyenleg 762,4 milliárd forintos mínuszt mutatott. A KSH ma teszi közzé a legfrissebb inflációs adatokat. Piaci előrejelzések szerint a hatósági adó- és áremelések nyomán kilenc százalék körül tetőzött márciusban az infláció, amely ebben a hónapban magas szinten stagnál.
Eközben a Magyar Nemzeti Bank tegnap a lakosság eladósodásának veszélyeire figyelmeztetett. A jegybanki kimutatás szerint a banki kölcsönnel rendelkező háztartásoknak hiteltörlesztésre kell fordítaniuk bevételük csaknem minden ötödik forintját.
Az eladósodott családoknak kevesebb mint 20 százaléka rendelkezik megtakarításokkal, így jövedelmük visszaesése esetén csak néhány hónapig képesek fizetni a törlesztő részletet. Az adóssággal rendelkező családok 4,2 százaléka tekinthető veszélyeztetettnek, estükben a törlesztés terhe majdnem jövedelmük felét jelenti.
Magyar Nemzet - fidesz.hu