Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre több fenyegetést kapnak a bírók és a bíróságok

A statisztika szerint 2005-ben 57, 2006-ban 66 ilyen eset történt. Tavaly több mint húsz alkalommal fenyegettek meg bírókat, köztük olyanokat, akik az őszi zavargásokkal összefüggő ügyekben jártak el - írja a Népszabadság.


Dátum: 2007-04-11 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:18.334135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Volt olyan bíró, akinek akasztott embert ábrázoló képet küldtek. Előfordult az is, hogy egy szabálysértési eljárásban nemcsak a bírónőt, hanem lányait is gyilkossággal fenyegették meg. Molotov-koktélt is hajítottak már be az egyik bírósági épület ablakán.

Lomnici Zoltán főbíró szerint a fenyegetések száma egyelőre nem magas, de az aggasztó, hogy egyre több van belőlük. Ősz óta ráadásul egy új módszert is bevetnek a bírók megfélemlítésére: az interneten jelennek meg olyan írások, amelyekkel őket gyalázzák, sőt nevük mellett címüket és telefonszámukat is közzéteszik - mondta.

Itthon a 155 bírósági épület nagy részében nincsenek teremőrök, gyakran biztonsági őrök sem.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek