Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hátrányos helyzetből lehet megerősödni

Nemzetközi konferenciát rendeztek "A szociális biztonság szabályozása az Európai Unióban" címmel Nyíregyházán, hazai, román és ukrán előadók részvételével. A megyeháza dísztermében zajlott konferencián megjelent és előadást tartott De Blasio Antonio, az Európai Parlament Néppárti Magyar Delegációjának tagja is, aki Baranya megyén kívül a keleti régiót is képviseli az Európai Parlamentben.


Dátum: 2007-04-11 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:18.960164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konferenciát megnyitó Fülöp István országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke, örömét fejezte ki amiatt, hogy az EP-képviselő szívén viseli Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sorsát, ezt bizonyítja fellépése is a konferencián. "Olyan időket élünk, amikor a korábbi hátrányok előnnyé kovácsolhatók" - utalt a legszegényebb régióra Fülöp István. Célként fogalmazta meg az anyagi források megszerzésére irányuló pályázatok elnyerését, illetve a gondolkodás megváltoztatását. Tüneti kezelések helyett a problémák gyökeres megoldását szorgalmazta.

De Blasio Antonio az EU-Ukrajna Együttműködési Bizottságba delegált küldöttség tagja, előadása elején röviden szólt az EU döntéshozó szerveiről, a három bizottságban végzett munkájáról, az EU bővítési politikájáról. Kronológiai áttekintést adott Ukrajna történetéről a Szovjetunióból való kiválása óta. Utalt arra a friss hírre, miszerint a demokrácia folyamata még nem zárult le a szomszédos országban. A mostani zavaros politikai helyzet késleltetheti az EU-ukrán kapcsolatok kiteljesedését - jelentette be. Az EP-képviselőtől megtudhatták a jelenlévők, hogy 2004 óta működik az EU-ukrán együttműködési bizottság, amely idén februárban zárónyilatkozatot adott ki, mely kiterjed a politikai kapcsolatok fejlesztésére, a demokratikus folyamatok segítésére, a gazdasági együttműködés - szabad kereskedelem, WTO-tagság - támogatására, a korrupció visszaszorítására, a határokon átnyúló kapcsolatok szorgalmazására. Támogatták továbbá azt is, hogy az 1929-32-es ukrajnai éhínséget népirtásnak ismerjék el.

A munkavállalók szemszögéből a gazdasági és a szociális biztonság megteremtését fogalmazták még meg. A képviselő arról is tájékoztatott, hogy 2007 és 2013 között az EU 12 milliárd eurót szán a szomszédsági politikára. Az ukrán állam pedig a rendkívüli szegénység csökkentése mellett kötelezte el magát - jelentette be a néppárti képviselő.

Nyírő Gizella, fidesz.hu

Kapcsolódó elemek