Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BKV: tömeges elbocsátások, drasztikus pótdíjemelés

1300-1500 ember elbocsátására lehet számítani a BKV-nál, a cég azonban felvette a kapcsolatot a munkaügyi központokkal és piaci cégekkel is, hogy segítse a szakképzett munkaerő sikeres elhelyezkedését. A közlekedési vállalat a pótdíjak drasztikus emelését is tervezi.


Dátum: 2007-04-11 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:19.296061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az átalakításoktól a főváros azt várja, hogy jövőre a BKV üzemi szinten nullszaldós legyen. Az idénre tervezett 13 milliárdos üzemi veszteség a költségoldal megfogása mellett csak úgy tűnhet el, ha a bevételeket jelentősen növelni tudja a társaság - írja a Népszabadság.

Utóbbira pedig vannak elképzelések, méghozzá igen merészek: a jegy nélkül utazóknak ezentúl 2 ezer forint helyett 5 ezer forintot kell a helyszínen fizetniük, egy hónapon belüli fizetés esetén pedig 10 ezer forint lesz a pótdíj összege, míg az egy hónapon túli fizetés esetén 20 ezer forintra lehet számítani. A bérlet utólagos bemutatásának díja az eddigi háromszorosa lesz.

penzcentrum.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek