Észak-Korea atomháborúról beszél
Észak-Korea azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy atomháború kitörését kockáztatja a félszigeten. Phenjan nyilatkozatát nem sokkal azután közölte a KCNA hivatalos hírügynökség, hogy Washington dialógust kezdeményezett a kommunista állammal.
Dátum: 2003-01-08 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:55.033089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Udvardy Zoltán írása,
www.mno.hu
Amerika azt szeretné elérni, hogy új lendületet kapjanak a zsákutcába jutott koreai nukleáris arzenállal kapcsolatos tárgyalások - közölte az AFP. A KCNA ugyanakkor ''kriminálisnak'' nevezte az Egyesült Államok koreai politikáját. Phenjan szerint vaklárma az észak-koreai nukleáris veszély, s az egész hírverés csak a két Korea közötti feszültség gerjesztését célozza.
A KCNA kommentárja az első hivatalos reagálás Phenjan részéről azt követően, hogy az Egyesült Államok megpróbálta új mederbe terelni azt a vitát, mely Észak-Korea nukleáris fegyverekkel kapcsolatos nemzetközi elkötelezettségeiről szól. A Bush-adminisztráció közleményben tudatta, hogy kész a további tárgyalásokra. Észak-Korea egy 1994-es szerződést megszegve nemrég újra kezdte katonai célokat szolgáló nukleáris programját. Mindeközben Észak-Korea úgy véli: Washington politikája feszültséget kelt a félszigeten, s ''egy nukleáris háború holokausztjával'' fenyegeti a koreai népet, melyet a Dél-Koreában telepített fegyverek tehetnek lehetővé.
Mindeközben Washington nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a konfliktusban diplomáciai megoldásra törekszenek. Dél-Korea kritizálta a Phenjan elszigetelésére irányuló törekvéseket, melyekre egy olyan időszakban kerül sor, amikor még nem sikerült leállítani a kommunista diktatúra nukleáris programját.