Ne az OVB elnöke döntsön, hanem az emberek!
A Fidesz és a KDNP felszólítja az Országos Választási Bizottságot, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybíróság döntését, biztosítsa a szabad választásokat és ne packázzon az emberekkel.
Dátum: 2007-04-11 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:20.225697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2006-ban Gyurcsány Ferenc elvette az emberektől a szabad döntés lehetőségét, hiszen eltitkolta a valós állapotokat és célokat. A kampány során, a választások előtt azt ígérték, hogy nem lesz fizetős az egészségügy. Semjén Zsolt ezért arra kéri az OVB-t, hogy 2007-ben ne vegye el az emberektől a szabad döntés jogát, lehetőségét.
A politikus aláhúzta: elvileg természetes lenne, hogy az emberek élhessenek a szabad döntés lehetőségével, de sajnos az elmúlt időszak tükrében mégis kérni kell ezt.
Elmondta: bebizonyosodott hogy az OVB elnöke, Szigeti Péter Gyurcsány Ferenc embere. A KDNP frakcióvezetője emlékeztetett: a választási bizottság elnöke együtt akciózott a miniszterelnökkel önkényuralmi jelkép legalizálásáért, a bíróság pedig elítélte az OVB elnökét, mivel nácimosdatással vádolta Kupper Andrást. "Ennek alapján joggal merül fel, hogy Szigeti Péter nem pártatlan, nem objektív és nem független. A szakmai hozzáértéséről pedig az Alkotmánybíróság mondta ki az ítéletet" - szögezte le a képviselő.
Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy OVB létezésének értelme és célja, hogy őrizze a szabad választás jogát. "Oda jutottunk ,hogy a Szigeti-féle Országos Választási Bizottság a szabad választást fenyegeti, ha semmibe veszi az Alkotmánybíróság döntését és az emberek jogát a szabad választáshoz. Ne Szigeti úr döntsön, hanem az emberek! Ezért minden egyes kérdésért küzdeni fogunk" - szögezte le a frakcióvezető. A politikus közjogi abszurditásnak nevezte, ahogy a Szigeti-féle választási bizottság minden és mindenek fölött állónak hiszi magát, semmibe véve az Alkotmánybíróság döntését.
A Fidesz és a KDNP felszólítja az Országos Választási Bizottságot, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybíróság döntését, biztosítsa a szabad választásokat és ne packázzon az emberekkel - jelentette ki Semjén Zsolt.
fidesz.hu