Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aggasztó a Legfőbb Ügyészség eljárása

Aggasztó és elfogadhatatlan, hogy a Legfőbb Ügyészség nem tette lehetővé, hogy Gyurcsány Ferenc ingatlanügyeiben a független magyar bíróság ítélkezzen - mutat rá Szijjátró Péter közleményében.


Dátum: 2007-04-11 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:25.166955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aggasztónak, egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Legfőbb Ügyészség a per hosszas és többszöri halasztgatása után végül nem tette lehetővé, hogy a gyanús módszerekkel meggazdagodott Gyurcsány Ferencnek a magyar államot megkárosító ingatlanügyei kapcsán a független magyar bíróság ítélkezzen.

Az ügyészség döntése azért is furcsa, mert a polgári per tavaly nyári megindulása óta nyilvánosságra került tények, kormányfői beszédek sem azt támasztják alá, hogy a magyar embereknek egyenes, szavahihető, ügyleteiben tisztességes, minden tekintetben feddhetetlen miniszterelnökük lenne.

A Fidesz korábban többször felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy a bűncselekménygyanús körülmények között, sokak szerint törvénysértő módon szerzett ingatlanokat adja vissza a magyar államnak, az adófizetőknek.

Nincs még egy hivatalban lévő miniszterelnök Európában, akinek üzleti ügyeivel kapcsolatban bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja merült volna fel.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek