Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Államosított önkormányzatok

A szocialista kormány által ellehetetlenített önkormányzatok gondjai nem csupán a 3200 magyarországi települést, hanem az ott élő közel tízmillió ember életét is megkeserítik. Medgyessy és csapata ismét hazudott, amikor a "Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatokanak" című kampányígéretével próbálta megnyerni a szavazókat, hiszen egyértelmű, hogy az önkormányzati bevételek államosítva lettek. Ezt legjobban az példázza, hogy a bérhiki is csak a kormánytól való függést erősíti.


Dátum: 2003-01-08 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:55.744653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezért a Fidesz-frakció kezdeményezni fogja a költségvetési törvény módosítását, hogy több normatív támogatás juthasson az önkormányzatoknak - hangzott el a parlamenti képviselőcsoport szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Tállai András és Babák Mihály képviselők úgy fogalmaztak, hogy 2003-ban igen nehéz, "krízisesztendő" vár az önkormányzatokra, és nagy kérdés, hogy túlélik-e ezt az időszakot.Tállai András jóslata szerint idén jelentősen nő majd a forráshiányos helyhatóságok száma. A polgármesteri tisztet is betöltő honatyák tájékoztatóján elhangzott: a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a költségvetés nem biztosítja az önkormányzatok számára a 2003. évi közalkalmazotti béremelés fedezetét. Ez a politikusok véleménye szerint azt eredményezi, hogy a helyhatóságoknak a működési kiadások fedezetére kell fordítaniuk forrásaik legnagyobb részét. Így, mint Tállai András hangsúlyozta, fejlesztések maradnak majd el, illetve megkezdett beruházásokat kell leállítani.

Babák Mihály álláspontja alapján ilyen körülmények között az önkormányzatiság és az önkormányzati demokrácia egésze veszélybe kerül. Szarvas város polgármestereként elmondta, hogy az általa vezetett településen a működési költségeknél keletkező hiány 280 millió forintra tehető.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek