Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai házelnök Tom Lantossal Iránba látogatna

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke az Iránnal folytatandó párbeszéd megnyitása jegyében Teheránban látogathat - írta a szerdai San Francisco Chronicle. MTI hír.


Dátum: 2007-04-11 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:36.046796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A San Francisco-i Pelosi a nyugati parti nagyvárosban tartott sajtóértekezletet Tom Lantos kaliforniai képviselővel, a külügyi bizottság elnökével, aki a házelnökkel közösen a hónap elején Damaszkuszban járt az amerikai-szíriai diplomáciai közeledést egyengetve. Lantos kijelentette: ő és a Pelosi készek arra, hogy Teheránba utazzanak.

Pelosi és Lantos szíriai vizitjét a Bush-kormány és a konzervatív sajtó élesen bírálta, mondván, hogy a demokrata párti politikusok a Fehér Házat megkerülve közeledtek Szíriához. Még a liberális szemléletű The Washington Post is riasztónak nevezte, hogy a demokrata Pelosi a hivatalban levő republikánus elnök helyett "saját külpolitikát" kezdeményez.

Tom Lantos a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ő "a maga részéről akár már holnap reggel repülőre ülne", és így gondolkodik a házelnök is. A mellette ülő Pelosi nem cáfolta Lantos szavait.

A magyar származású kaliforniai képviselő magyarázatképpen azt fűzte hozzá, hogy bármennyire is elutasítandók, tisztességtelenek és pontatlanok Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök egyes nyilatkozatai, "fontos, hogy párbeszédet folytassunk vele".

Pelosi megjegyezte, hogy Lantos "nagy tapasztalata, tudása és ítélete" nagyban segítette az általa vezetett kétpárti kongresszusi delegáció küldetését, amikor néhány hete Izraelben, a palesztin területeken, Libanonban, Szaúd-Arábiában és Szíriában járt.

A házelnök szerint a civilizált emberi viselkedés határain kívül esik Ahmadinezsád elnök azon korábbi kijelentése, hogy Izraelt le kell törölni a térképről, illetve az, hogy megkérdőjelezte a holokauszt tényét. Hozzátette ugyanakkor: óriási jelentőségű, hogy a holokausztot túlélő Lantos az ellenszenves iráni nyilatkozatok dacára is párbeszédet szorgalmaz a perzsa állammal. Mint mondta, a kongresszusi küldöttség közel-keleti útján az volt a fő üzenet, hogy az Egyesült Államok kiáll Izrael épsége és biztonsága mellett, továbbá harcol a terrorizmus ellen.

Lantos arról is beszélt, hogy a nukleáris kérdés kezelésére kezdeményezni fogja egy nemzetközi "nukleáris üzemanyagbank" létrehozását, ahonnan megfelelő felügyelet mellett minden állam, még Irán is hozzájuthatna hasadó anyaghoz békés célú felhasználásra. Az érintett államok címére felhívást megfogalmazó törvényt Lantos szerint a kongresszus már akár májusban elfogadhatja.

A Bush-adminisztráció az iráni kormány elszigetelésére törekszik, nem folytat semmilyen párbeszédet Teheránnal. A Fehér Ház egyebek között azt állítja, hogy Irán Amerika-ellenes akciókat támogat Irakban és titokban atomfegyver előállításán dolgozik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek