Thürmer: nem a kisemberek miniszterelnöke Medgyessy
A Medgyessy-kabinet lefekszik az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok kívánalmai előtt. Medgyessy kubai üdülése azt tolmácsolja az áremelkedéssel sújtott hazai kisembereknek, hogy nem az ő miniszterelnökük, a gazdagoknak pedig azt üzeni ezzel, hogy ő is megengedheti magának azt a luxust, hogy külföldön üdüljön, és hozzájuk hasonlóan semmibe veszi a kisemberek érdekeit - nyilatkozta Thürmer Gyula a Magyar Nemzetnek.
Dátum: 2003-01-08 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:56.627247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Munkáspárt elnöke kijelentette: pitiáner magatartásnak tartja a Medgyessy kubai tartózkodásával kapcsolatos kormányzati kommunikációt. Véleménye szerint egy miniszterelnök minden tette üzenetértékű.
A baloldali politikus kifejtette: tanulmányozni kívánja az utóbbi idők kubai reformfolyamatait. Ezen kívül üzleti kapcsolatok megteremtésén is fáradoznak majd, ezért utazik a delegációban egy üzletember is.
Thürmer Gyula január 18. és 26. közt utazik a karibi szigetországba. A Külügyminisztérium, a központi bizottság külügyekkel foglalkozó vezetőin kívül valószínűleg Fidel Castróval is találkozni fog a baloldali politikus.
Magyar Nemzet - fidesz.hu