Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kínai kormányfő beszéde a japán parlamentben

A kétoldalú kapcsolatok javítását szorgalmazta csütörtökön a japán parlamentben történelminek tartott beszédében Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő. Az MTI írása.


Dátum: 2007-04-12 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:40.636731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pekingi politikus hangoztatta: a II. világháborúnak a japán nép is áldozata volt, és csak a szigetország egy elszigetelt militarista vezetőcsoportját terheli felelősség.

Japán a harmincas és a negyvenes években megszállás alatt tartotta Kínát, és a hivatalos pekingi álláspont szerint a szigetország azóta sem fejezte ki megfelelően sajnálatát azokért a szörnyűségekért, amelyeket a császári hadsereg katonái elkövettek. A japán közvélemény egy része azonban úgy véli, hogy ezeknek a tetteknek a brutalitását eltúlozzák.

Ven, aki 22 év óta az első kínai kormányfő, aki a japán törvényhozásban beszédet mondott, kifejezte reményét, hogy látogatása nyomán enyhülni fognak a két ázsiai nagyhatalom fagyos kapcsolatai. Hasonlata szerint Abe Sindzo japán miniszterelnök tavaly októberi kínai látogatása jelentette a jégtörést, az ő mostani útja a szigetországban pedig az olvadást jelzi.

Megismételte, hogy a japán invázió mérhetetlen kínai áldozatot és sebet okozott, de hozzáfűzte: a japán nép is a II. világháború szenvedő alanya volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek