Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötpárti egyeztetés a gyermekek helyzetéről

Ötpárti egyeztetést kezdeményezett 2007. április 13-ára, péntekre a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a "Legyen jobb a gyerekeknek" Nemzeti Stratégiáról, amelyet a közelmúltban terjesztett a parlament elé a kormány.


Dátum: 2007-04-12 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:47.670308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ötpárti egyeztetést kezdeményezett 2007. április 13-ára, péntekre a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a "Legyen jobb a gyerekeknek" Nemzeti Stratégiáról, amelyet a közelmúltban terjesztett a parlament elé a kormány.

Pelczné dr. Gáll Ildikó és Soltész Miklós frakcióvezető-helyettesek azért kezdeményezték az ötpárti egyeztetést, mert a Nemzeti Stratégia középtávú stratégiai elemei mellett, markánsan meg kell jelennie az országgyűlési határozati javaslatban a rövid távú gyermekszegénység elleni küzdelem feladatainak.

Az egyeztetés előzménye: a 2007. március 30-án a Frakciószövetség Női Tagozata konferenciát rendezett a Képviselői Irodaházban, ahol megjelent Ferge Zsuzsa, a Nemzeti Stratégia kidolgozója. Ezen a Konferencián állásfoglalást fogadtak el, amelyet a kapcsolódó anyagok között találhat meg.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek