Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány megint másra kenné a felelősséget

A Gyurcsány-kormány és a koalíciós pártok - tőlük megszokott módon -fejvesztve menekülnek minden felelősség elől - mutat rá Szijjártó Péter közleményében.


Dátum: 2007-04-12 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:51.653405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyurcsány-kormány és a koalíciós pártok - tőlük megszokott módon -fejvesztve menekülnek minden felelősség elől. Ahogyan tavaly augusztus 20-án, a halálos áldozatokat követelő kormányzati rendezvény után kishivatalnokokra, meteorológusokra, tűzoltókra próbálták kenni a felelősséget, most, a hódmezővásárhelyi beteg halála kapcsán ugyanezt a módszert alkalmazzák.

Kétségbeesetten kerülik, hogy szembenézzenek azzal a pusztítással és káosszal, amit a magyar egészségügyben okoztak, és amellyel az emberek egészségét, testi épségét, életét közvetlen veszélybe sodorják.

Gyurcsány Ferenc és társai nem bújhatnak ki a felelősség alól, az egészségügyben és más ágazatokban hozzá nem értésükkel vagy nyerészkedési szándékaikkal okozott károkkal el kell számolniuk.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek