A matricarendelet módosítását kezdeményezi a kaposvári közgyűlés
Kaposvár képviselőtestülete - élve felterjesztési jogával - kezdeményezi a közlekedési miniszternél a Kaposvárt elkerülő út fizetővé tételét előíró rendelet módosítását - tudatta Szita Károly polgármester csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2007-04-12 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:51.944859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az elmúlt két hét bebizonyította, hogy jóval több kamion és teherautó zavarja a kaposváriak nyugalmát" - írta közleményében a polgármester a közgyűlés szerda esti rendkívüli ülésén meghozott határozat indoklásaként. Hozzátette: "az elkerülő utat pontosan azért építettük, hogy városunk lakóinak élhetőbb, tisztább, biztonságosabb lakókörnyezetet tudjunk biztosítani".
A rendelet, amely szerint április 1-jétől a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű gépjárműveknek fizetniük kell az elkerülő út használatáért, "Kaposvár esetében több ezer teherjárművet hoz be a városba, amely veszélyforrást jelent az itt élők számára" - fogalmazott polgármester.
Kaposvár Megyei Jogú Város Képviselőtestülete tiltakozását fejezte ki a Kaposvárt elkerülő út fizetőssé tétele ellen, döntésével pedig azt akarja elérni, hogy az M9-es út a várost elkerülő 19,4 km-es szakaszának fizetővé tételéről rendelkező rendeletrészt helyezzék hatályon kívül - olvasható a közleményben. "Mi is csak annyit szeretnénk, mint a fővárosiak, ingyenes közlekedést az elkerülő úton" - tette hozzá Szita Károly.
MTI - fidesz.hu