Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Készül az irányelv a repülőtéri díjak szabályozásáról

De Blasio Antonio, az Európai Parlament fideszes képviselője mai felszólalásával vette kezdettét az a brüsszeli vita, amely a repülőtéri díjak szabályozásáról készült irányelvtervezetről szól.


Dátum: 2007-04-12 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:56:56.153624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Bizottság 2007 januárjában mutatta be az irányelvtervezetet, és a mai szakbizottsági eszmecserével kezdődött el a parlamenti vita, amely első olvasatban leghamarabb idén ősszel zárul.

De Blasio Antonio, aki a Regionális Fejlesztési Bizottságban a téma felelőse, kiemelt feladatának tartja, hogy területi szempontok is megjelenjenek a szabályozásban, hiszen a nagy nemzetközi repülőterektől távol eső régiók megközelítése, vagy a repülőterek és a légitársaságok által teremtett munkahelyek mind hozzájárulnak egy adott régió versenyképességéhez.

A szabályozás kiinduló alapja az, hogy a nemzeti légitársaságok és repülőterek privatizációjával, valamint új üzleti szereplők megjelenésével valamelyest felborult egy korábbi egyensúly a repülőtéri díjak területén. A légitársaságok arra panaszkodnak, hogy a nagy nemzeti repülőterek monopóliumokként viselkednek, a díjak kapcsán, infrastrukturális fejlesztéseiket megelőzően nem konzultálnak a repülőteret használó légitársaságokkal, de azok használatát később megfizettetik velük.

A tervezet kimondja, hogy a díjszabási rendszerek, vagyis a repülőterek nem diszkriminálhatnak a különböző légitársaságok között. Tehát az egyes esetekben eltérően megállapított díjaknak az igénybevett szolgáltatás valós költségét kell tükrözniük.

A javaslat lényegi eleme a konzultáció erősítése a repülőterek és a légitársaságok között, oly módon, hogy kötelezővé teszi a rendszeres egyeztetést a díjak kiszabása vagy megváltoztatása előtt.

A tagállamok feladata, hogy egyrészt biztosítsák a repülőterek vezetése és a légitársaságok közötti konzultációt, másrészt az egész folyamat működtetése érdekben kijelöljenek, vagy létrehozzanak egy független hatóságot, amely dönt a hatáskörébe tartozó vitás kérdésekben.

De Blasio Antonio véleménye szerint a már létező hatóságok közül célszerű kijelölni a felelős szervet, a bürokrácia további növelése, újabb hatóságok létrehozása nélkül.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek