Szabadul a kórházától a gyöngyösi önkormányzat?
Pályázatot ír ki az önkormányzati tulajdonú, kht.-ként működő gyöngyösi Bugát Pál Kórház működtetésére a tulajdonos helyhatóság - született meg a többségi döntés a helyi képviselőtestület csütörtöki ülésén. MTI hír.
Dátum: 2007-04-12 20:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:01.527642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pályázatok beadásának határideje április 27., a döntés pedig május 18-ig születik meg, így júniustól már magánbefektető üzemeltetheti a 416 ágyas intézményt.
Hiesz György, a település szocialista polgármestere kijelentette, hogy a működtetés privatizációja nem egyenlő a kórház eladásával; a teljes ingatlanvagyon és az eszközpark is az önkormányzat tulajdonában marad.
A Fidesz helyi népszavazást kezdeményezett februárban a működtetés magánosításának megakadályozása érdekében. A város jegyzője viszont, arra hivatkozva, hogy nem rendelhető el népszavazás a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szervezeti, működési kérdésekben, nem hitelesítette az aláírásgyűjtő íveket.
A Fidesz bírósághoz fordult a döntés megváltoztatása érdekében.
MTI - fidesz.hu