Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lerakták az alapkövét az első bioetanol üzemnek

Rekordidő - a cukorgyár bezárását követő - fél éven belül rakták le ünnepélyes keretek közt az Európában is példaértékűnek számító, technológiájában is új első magyarországi bioetanol - és biogázüzem alapjait április 13-án Kabán.


Dátum: 2007-04-13 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:12.092568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A térség termelői, beszállítói, önkormányzati vezetői előtt Szegi Emma, Kaba polgármestere elmondta: az eredeti elképzelésük szerint a cukorgyárral közösen akarták megvalósítani a bioetanol üzemet, azonban a tulajdonos tavaly októberben bejelentette a kabai cukorgyár bezárását. Ekkor több száz ember veszítette el munkahelyét, a település pedig 200 millió Ft iparűzési adótól esett el. A kialakult helyzetben az Első Magyar Bioetanol Termelő Kft. ügyvezetője, Juhász Lajos eltökélt szándéka volt, hogy létrehozzák az üzemet. A nagy politikát félretéve, a megoldáson gondolkodtak, s jutottak el mára az üzem alapkövének elhelyezéséhez.

A jelen lévő Gráf József agrárminiszter szerint a jövőre megépülő üzem, valamint az időközben megépülő gyárak 2008-ra képesek lesznek kétmillió tonna bioetanol előállítására. 2010-re pedig hazánk 4,5-4,7 százalékos arányban az etanol üzemanyaghoz való keverését vetítette előre az agrártárca első embere.

Az említett üzem mellett Kabán létesül Európa legnagyobb biogáz üzeme is. A két üzem évente 300 ezer tonna kukorica feldolgozására lesz képes.

Nyírő Gizella - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek